A régi domain keresőbarát átirányítása

[Ezt a cikket 2 perc elolvasni.]

Ez a tipp kivételesen nem csak a WordPress oldalak esetén hasznos, azonban éppen az imént volt egy domain cserével egybekötött WordPress költöztetésem, így arra jutottam, hogy megosztom a domain (és az összes belső link) automatikus átirányításának legegyszerűbb módját az olvasókkal is, hiszen bármikor szükség lehet rá.

Tehát tegyük fel, hogy költöztetni szeretnénk a weboldalunkat a regidomainem.hu-ról az ujdomainem.hu-ra. A migráció pontos lépéseit korábban már részletesen ismertettem, így erre itt most nem térnék ki. Ha sehol sem hibáztunk, akkor a régi és az új domainen is tökéletesen üzemel a WordPress, azonban ez korántsem ideális, mert a tartalmi duplikációt egyik kereső sem díjazza, így első lépésként törölnünk kell a régi tárhelyünkről a WordPress fájlokat, majd ezután át kell irányítanunk a látogatókat a regidomainem.hu-ról az ujdomainem.hu-ra. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy csak a főoldalt irányítják át és gyakori hiba még a nem megfelelő típusú átirányítás is. Nekünk szinte minden esetben a keresőbarát 301-es átirányítás lesz a megfelelő, ehhez persze kell a működő mod_rewrite is, de ez legtöbbször adott.

A regidomainem.hu tárhelye a törlés után üres, de mi hozzunk létre egy .htaccess fájlt a gyökerében a következő tartalommal:

<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine On
RewriteCond %{HTTP_HOST} ^regidomainem.hu$ [OR]
RewriteCond %{HTTP_HOST} ^www.regidomainem.hu$
RewriteRule (.*)$ http://ujdomainem.hu/$1 [R=301,L]
</IfModule>

Természetesen cseréljük ki a domaineket a megfelelő helyeken.

Ezután kész is vagyunk, de le is tesztelhetjük. A regidomainem.hu-t a böngészőnkben megnyitva automatikusan átirányításra kell kerülnünk az ujdomainem.hu-ra. Ugyanez lesz igaz az aloldalakra is, tehát a regidomainem.hu/kapcsolat megnyitása esetén átirányítódunk az ujdomainem.hu/kapcsolat oldalra. Így a keresőkben szereplő linkek is elérhetőek maradnak és a pozíciójukat sem veszítik el.

Természetesen a fenti módszer csak akkor működik, ha az URL szerkezetet nem változtattuk meg a költözés után.

Ha tetszik, mutasd meg másoknak is: