Domain csere módjai WordPress oldal esetén

[Ezt a cikket 5 perc elolvasni.]

A WordPress telepítésekor megadott domain címet könnyedén meg tudjuk változtatni a “Beállítások / Általános” almenüpont alatt. Itt két mezőt találunk “WordPress cím (URL)” valamint “Honlap cím (URL)” elnevezéssel. A legtöbb esetben ezen két mező tartalmának egyeznie kell, ritkán azonban előfordulhat, hogy a WordPress cím részhez más érték kerül (például “http://domain.hu/wp”). Ez akkor történhet meg, ha a WordPress rendszert a tárhelyünk gyökérkönyvtárától eltérő mappába (például egy wp nevű almappába) telepítjük. Fontos még megjegyezni azt is, hogy mindkét URL-nek “http”-vel vagy “https”-el kell kezdődnie és nem használhatunk per (/) jelet sem a domainek végén.

Az egyik leggyakoribb probléma, hogy véletlenül vagy éppen egy apró figyelmetlenség miatt nem megfelelő formátumú vagy éppen hibás domaint adunk meg a fenti két mezőben, ezzel meggátolva az oldal betöltését, de akár teljesen ki is zárhatjuk magunkat a vezérlőpultról. Elsőre igen ijesztőnek tűnhet az avatatlan felhasználók számára a kialakult helyzet, de szerencsére több gyorsan és egyszerűen kivitelezhető megoldás is van, amivel orvosolni tudjuk a galibát.

1. Domain csere PHPMyAdminon keresztül

Ha rendelkezünk PHPMyAdmin hozzáféréssel, akkor nyert ügyünk van, ugyanis ennek a kis webes adatbázis kezelő eszköznek a segítségével manuálisan újra meg fogjuk tudni a helyes domain címeket. cPanel-es tárhely esetén szinte biztos, hogy megtaláljuk a PHPMyAdmin ikonját, de egyéb kezelőfelülettel rendelkező szolgáltató esetén is valószínűsíthető, hogy sikerrel fogunk járni. Ha sikerült bejelentkeznünk, akkor első lépésként meg kell nyitnunk az oldalunkhoz tartozó adatbázist. Ha nem tudjuk a nevét, akkor puskázzunk a “wp-config.php” fájlból (DB_NAME). Ezután megjelennek az adatbázisban található táblák. Nekünk a “wp_options” elnevezésűre kell kattintanunk. Itt meg kell jegyezni, hogy a telepítéskor megadhattunk az alapértelmezett “wp_”-től eltérő adatbázis prefixet is, tehát nem biztos, hogy minden esetben “wp_options” lesz a tábla neve, így keressünk “_options” végű táblát az előtagtól függetlenül. Ezután a jobb oldalon igen sok opció és érték jelenik majd meg, nekünk ezek közül kettőt kell kikeresnünk, az egyik a “home”, a másik a “siteurl” névvel szerepel majd. Mellettük látható lesz az elrontott domain cím, ezt/ezeket kell majd javítanunk. Az “Edit” vagy “Szerkesztés” gombbal tudjuk elindítani a módosítást, ezután csak át kell írnunk a domaint, menteni, majd ismételten megnyitni a weboldalt vagy megpróbálni bejelentkezni a vezérlőpultra. Ha mindent jól csináltunk, akkor nem fogunk problémába ütközni egyik esetben sem.

2. Domain csere a wp-config.php fájl segítségével

Ha valami okból kifolyólag nem elérhető a PHPMyadmin akkor sem kell kétségbe esni, ugyanis megoldható mindez a “wp-config.php” fájl szerkesztésével is. Két sort kell hozzáadnunk a “define(‘WP_DEBUG’, false);” alá, ezek a következők:

define('WP_HOME','http://ujdomain.hu');
define('WP_SITEURL','http://ujdomain.hu');

Természetesen cseréljük ki a “http://ujdomain.hu” URL-eket a saját helyes domainünkre. Ez a megoldás annyiban tér el a PHPMyAdmin-os módszertől, hogy a fenti sorok elhelyezését követően többé nem fogjuk tudni szerkeszteni az URL-eket a WordPress vezérlőpultján keresztül (szürke lesz a két mező, nem fogunk tudni írni beléjük), így ha bármikor ismételten módosítani szeretnénk a  jövőben, akkor azt ugyanígy a “wp-config.php”-ban fogjuk csak tudni megtenni.

3. Domain csere a functions.php fájl segítségével

Létezik még egy megoldás az elrontott vagy éppen módosítani kívánt domainek cseréjére, ehhez pedig a sablonunk “functions.php” fájljára lesz szükségünk. Rögtön a nyitó “<?php” tag utáni sorba helyezzük el a következőket:

update_option( 'siteurl', 'http://ujdomain.hu' );
update_option( 'home', 'http://ujdomain.hu' );

Ha készen vagyunk, akkor nyissuk meg párszor a vezérlőpult bejelentkező felületét (/wp-admin vagy /wp-login.php), ezzel felülírva a korábbi hibás értékeket az általunk most helyesen megadottakkal. Fontos, hogy ezután távolítsuk el az imént beillesztett két sort a “functions.php”-ből. Csak addig volt rájuk szükség, amíg az oldal beolvasta és az adatbázisba írta az értékeket, ezután a korábbi problémának meg is kell oldódnia.

Ha a sablonunk nem rendelkezne “functions.php” fájllal, akkor hozzuk ezt létre, helyezzük el a “wp-content/themes/sablonunkneve” könyvtárba és legyen a következő néhány sor a tartalma:

<?php
update_option('siteurl','http://ujdomain.hu');
update_option('home','http://ujdomain.hu');
?>

Természetesen a sikeres javítás végén ezeket is töröljük (de ha mi hoztuk létre, akkor az egész “functions.php” is törölhető).

Ha van választási lehetőségünk, akkor ha egy mód van rá próbálkozzunk a PHPMyAdminon kersztüli domain cserével, ha ez nem megoldható, akkor a másik két lehetőség is működik természetesen, de a “wp-config.php”-s módszer nem túl szép módon, az adatbázist teljesen kikerülve kódolja bele az URL-eket a rendszerbe.

Ha tetszik, mutasd meg másoknak is: