WordPress adatbázis alaphelyzetbe állítása

[Ezt a cikket 2 perc elolvasni.]

Amikor egy új WordPress weboldal elkészítésén dolgozunk, akkor gyakran a munkánk megkönnyítése okán importáljuk a sablonnal érkező demo tartalmakat, ezáltal kapunk egy vázat, ahol csak át kell írnunk bizonyos részeket, míg a maradékot elég törölni. Ez kétségtelenül hasznos, de belefuthatunk olyan problémába is, hogy véletlenül többször hajtjuk végre az importálást, ezáltal minden demo tartalom duplázódik. Ilyenkor igen hosszadalmas feladat az összes felesleget egyesével kigyomlálni. Az is gyakori, hogy nem vagyunk elégedettek az eddigi munkánkkal és inkább elölről kezdenénk az egészet. Telepítsük újra a WordPress-t vagy töröljünk ki mindent egyesével? Felesleges!

Szerencsére ezekre a problémákra is létezik már egy okos kis megoldás, ami képes alaphelyzetbe állítani a WordPress adatbázisát, így a folyamat végeztével egy friss telepítéssel megegyező, szűz WordPress rendszer fog fogadni minket. A bővítmény, ami ebben a segítségünkre lesz a “WordPress Reset” névre hallgat, telepítése és aktiválása után pedig az “Eszközök / WordPress Reset” menüpontot kell keresnünk. Értelemszerűen nem rendelkezik túl sok beállítással, sőt, nincs is neki. Egy beviteli mezőt fogunk itt találni, ahova a “reset” szócskát kell begépelnünk. Ezt leokézva végrehajtásra is kerül az adatbázis alaphelyzetbe állítása, ezzel egy időben minden bejegyzés, oldal, beállítás és az összes egyéb általunk létrehozott tartalom is törlődik. Figyelem! A folyamat nem visszafordítható! Csak akkor indítsd el az alaphelyzetbe állítást, ha nincs szükség az adataidra és a nulláról akarod kezdeni az oldalad építését. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor inkább készíts biztonsági mentést a jelenlegi adatbázisodról.

Az éppen aktuális bejelentkezett felhasználót természetesen importálja a jelszavával és beállításaival együtt a friss adatbázisba, így ugyanazzal a névvel és jelszóval fogunk tudni bejelentkezni, mint korábban. Fontos még megjegyezni azt is, hogy a plugin a fájlokhoz nem nyúl, tehát nem törli a korábban telepített bővítményeket és sablonokat, mindössze inaktívak lesznek a visszaállítás után (de általunk később újra aktiválhatók természetesen). Ha ezekre sincs szükségünk, akkor manuálisan tudjuk őket törölni a megfelelő szekciókban (vagy FTP-n keresztül).

Ha tetszik, mutasd meg másoknak is: