Menüpont létrehozása link nélkül

[Ezt a cikket 2 perc elolvasni.]

Az egyik leggyakrabban felmerülő alap kérdés a WordPress honlapkészítéssel kapcsolatban, hogy hogyan hozzunk létre olyan – nem kattintható – menüpontokat, amik megjelennek ugyan és akár almenüpontokat is kaphatnak, de önmagukban a látogató nem tud kattintani rájuk. Tehát tegyük fel, hogy van egy “Szolgáltatások” főmenünk, de ehhez nem terveztünk tartalmat és saját oldalt, ebből kifolyólag pedig nem is szeretnénk kattinthatóvá tenni. Almenüpontokat viszont rendelnénk alá (mondjuk keresőoptimalizálás, weblapkészítés és tárhely címeken), ezek pedig értelemszerűen saját oldalt és linket is kapnának.

Sokan rögtön létrehoznak egy külön üres oldalt a “Szolgáltatások” menüpontnak és azt adják hozzá a menühöz, de így kattinthatóvá válik a menüpont és egy tartalom nélküli oldal jelenik meg a látogatóknak, ez pedig nem ideális.

Szerencsére létezik egy nagyon egyszerű és könnyű trükk arra, hogy az ilyen menüpontokat saját link és oldal létrehozása nélkül is hozzá tudjuk adni a menürendszerünkhöz.

Először is navigáljunk a “Megjelenés / Menük” szekcióba és a bal oldalon keressük meg és nyissuk le a “Saját hivatkozások” részt. Itt tudunk létrehozni egyedi linkekkel rendelkező oldalakat, tehát olyan menüpontot, ami nem egy nálunk meglévő tartalom, hanem mondjuk egy külső weblapra mutató URL, és itt tudunk kreálni nem linkelhető menü elemet is.

Az URL mezőbe nem kell semmi mást írnunk, csak egy kettős keresztet (#), ez a kis karakter felel azért, hogy kattintás esetén ne történjen sem görgetés, sem egyéb helyre navigálás. A “Hivatkozás szövege” részbe pedig a menüpontunk neve kerül (a fenti példa esetén ez a “Szolgáltatások”). Ha ezekkel megvagyunk, akkor kattintsunk a “Hozzáadás a menühöz” gombra és húzzuk a kívánt pozícióba, majd mentsük el a menürendszerünket a mentés gombbal. Itt van lehetőségünk almenüpontokat is hozzáadni, természetesen azok már lehetnek valós oldalak, kategóriák vagy egyéb tartalmak. Ahhoz, hogy egy hozzáadott elem almenüponttá váljon csak fogjuk meg az egérrel és húzzuk egy picit bentebb a szülő elemnél, látható is lesz, hogy kicsivel jobbra ugrik, ez jelzi, hogy alárendelt elemmé változott.

Ha tetszik, mutasd meg másoknak is: