Hogyan válasszunk tárhelyet a WordPress számára?

[Ezt a cikket 10 perc elolvasni.]

Tárhelyet választani nem egyszerű manapság, rengeteg cég foglalkozik már ezzel itthon és külföldön is, az ajánlatok útvesztőjében pedig könnyen el lehet veszni, főleg ha ez még egy új és ismeretlen terep is. Szerencsére WordPress igénye nem túl nagy, mindössze egy MySQL adatbázisra és PHP futtatási lehetőségre van szüksége a szerveren, ezeknek a kitételeknek pedig már a legkisebb tárhely szolgáltató is megfelel. Elviekben. Gyakorlatilag viszont nem elég a MySQL és a PHP, fontos a rendelkezésre állási idő, a szerverek felszereltsége, sebessége és terheltsége, a support elérhetősége és szaktudása és természetesen az sem mindegy, hogy mennyit csengetünk ki a tárhelyünkért havonta vagy akár évente. Ebben a cikkben összeszedem az ajánlott szolgáltatókat és segítek megkönnyíteni a választást is.

Osztott tárhely, VPS vagy dedikált szerver?

Első körben azt érdemes tisztázni, hogy mire is van szükségünk. Ehhez számba kell venni a várható látogatók számát, a weboldal és a funkciók komplexitását és a felhasználni kívánt tárhely mértékét. Egy mindössze néhány oldalból álló, bemutatkozó céges honlaphoz általában elegendő az olcsó, osztott tárhely alap csomagja, viszont egy több ezer terméket futtató, összetett és erőforrás igényes WordPress webshop alá már ajánlott legalább egy VPS, de a legjobb döntés egy saját, dedikált szerver lenne.

Mi a különbség?

Az osztott tárhely egy időben több oldalt szolgál ki, azaz előfordulhat, hogy azon a szerveren, ahol a weboldalunk tartózkodik még megtalálható további 10-20-100-200 vagy akár ennél is több weboldal. Ezek a gépek természetesen komoly erőforrásokkal rendelkeznek, de ennyi weblap kiszolgálása egy időben sajnos vissza tudja vetni a teljesítményt, lassulásokat okozhat. Az osztott tárhely általában jó néhány másodperccel többet “homokórázik” még az oldal valódi betöltésének megkezdése előtt is, ezek a másodpercek pedig igen értékesek lehetnek, hiszen a keresőkben elfoglalt helyünket és a felhasználói élményt is jelentősen befolyásolják. Az osztott tárhely kicsi, minimális erőforrás igényű weboldalakhoz lehet ajánlott, előnye az olcsósága és az, hogy nem szükséges komoly technikai vagy szerver ismeret az üzemeltetéséhez.

A VPS, a virtual private server, azaz a virtuális szerver rövidítése, ez már egy fokkal komolyabb, mint az osztott tárhely, de még itt is mentesülünk a fizikai gép meghibásodásának problémája alól, hiszen ezt is a tárhely szolgáltató kezeli, mi csak egy virtuális szervert, azaz a valódi szervergép egy kis apró, virtualizált szeletét béreljük, a valódi erőforrásaiból lecsippentve az általunk megrendelt csomag mértékének megfelelően. Előnye a rugalmassága, mi állítjuk be, mi szabjuk testre, bármi hiányzik csak telepítjük, ha nem elég a maximum feltöltési limit, akkor növelünk rajta, ha kell még egy PHP kiegészítő, akkor azt is gyorsan felpakolhatjuk. Hozzáférünk a szerverhez root, azaz rendszergazdai szinten, így nincs előttünk lehetetlen. Hátránya, hogy ide már elengedhetetlen a haladó Linux ismeret, hiszen karban kell tartani, frissíteni kell a csomagokat és a biztonsági intézkedéseket is nekünk kell megtenni. Léteznek úgynevezett “managed VPS” szolgáltatások is, azaz a szolgáltató ilyen esetben átvállalja a rendszer kezelésének feladatát, azonban ez értelemszerűen többe is fog kerülni nekünk. A VPS mindenkinek jó választás lehet, akinek nem idegen a Linux világa és aki kinőtte vagy megunta az osztott tárhelyek korlátozásait és problémáit. Ha fontos az oldalunk betöltési ideje és ha szeretnénk minél jobb felhasználói élményt elérni, akkor érdemes megpróbálkozni a VPS-el.

A dedikált szerver a legfelsőbb szint, ez egy valós, fizikai szervert jelöl az összes létező erőforrásával egyetemben. Előnye, hogy nem osztozunk senkivel, miénk az egész gép, nincsenek kompromisszumok, lemondások. Akár mi is összerakhatjuk a gépünket, majd egy szerverteremben az internetre engedve ugyanúgy használható tárhelyként, ahogy egy bérelt gép is. Persze legtöbb esetben a szolgáltatótól bérelünk előre összeállított konfigurációt, de ezek havi díja jóval 10 ezer forint fölött kezdődik. Tehát hátránya az ára és az esetleges kiesés a meghibásodás esetén (a gép meghibásodásakor leáll az egész szerver, kivéve ha redundáns a konfiguráció). Az előnye viszont a nagyszerű teljesítmény és a skálázhatóság.

Léteznek még “cloud” megoldások, mint például a népszerű Amazon AWS vagy a feltörekvő Google Compute Engine, de ezek idehaza még nem annyira terjedtek el.

A fentiek tükrében mindenki el tudja dönteni, hogy számára melyik opció is lenne a legmegfelelőbb. Most pedig térjünk rá az ajánlott tárhely szolgáltatókra és magára a szolgáltatásaikra. A lent szereplő cégekkel személyes tapasztalataim is vannak természetesen és a net különböző szegleteiben is szinte csak pozitív véleményt olvastam róluk, ezért is merem őket bátran ajánlani.

Ajánlott szolgáltatók

Osztott tárhely:

Léteznek direkt WordPress futtatására szakosodott cégek erre a platformra optimalizált tárhely csomagokkal, ezek közül a legismertebb és legjobb választás a WPEngine, amely gyors, okos és biztonságos megoldást nyújthat oldalunk számára.

VPS:

Dedikált szerver:

Dedikált szerver bérlése esetén nem a szolgáltató, hanem a gép felszereltsége és a szerverterem/internetkapcsolat sebessége és minősége a döntő, ezért itt nem tudok konkrét céget ajánlani. Itt már az egyéni igények a döntőek. A lényeg, hogy okosan válasszuk ki a szervergépet, gondoljunk az adatvesztés lehetőségére (RAID, rendszeres backup külső tárhelyre vagy szerverre) és legyen vésztervünk arra az esetre is, ha meghibásodás lépne fel.

További tippek

Kezdőként érdemes kitartani az Apache webszerver mellett. Sokan voksolnak az nginx-re a sebességbeli előnye miatt, de a konfigurálása igen küzdelmes lehet kellő háttérismeret nélkül. nginx mellett nincs .htaccess (hiszen a mod_rewrite egy Apache modul), a bővítmények nem fogják tudni létrehozni a saját .htaccess szabályaikat és még az alapvető permalink beállításokat is kézzel kell majd elvégeznünk, különben 404-es oldal fog visszaköszönni az aloldalaink böngészése során. Természetesen osztott tárhely esetében nincs kérdés, az esetek 99 százalékában Apache lesz a webszerver.

Érdemes a megrendelés előtt még tisztában lenni a szerveren futó PHP verziószámával is. Sajnos sok helyen látni még ma is PHP 5.2, 5.3 vagy 5.4-es verziókat. Ezek már elavultnak számítanak, csak gondunk lesz vele, ha olyan tárhelyet választunk, ahol nincs lehetőség kézi választásra vagy nagyobb verzióra ugrásra.

Figyeljünk a korlátokra! Néhány olcsó tárhely csomagban korlátozzák a MySQL adatbázis méretét. Lehetőség szerint kerüljük el ezt vagy válasszunk minél nagyobb méretű csomagot. A tárhely méretét se centizzük ki. Ha a weboldalunk 400MB, akkor az 500MB-os csomag kevésnek bizonyulhat rövidesen. Emlékezzünk rá, hogy sok sablon a média tárba feltöltött képekből készít még 4-5 különböző verziót, ezek mind foglalják a tárhelyet. A cache fájlok, a hibanaplók, a szerveren tárolt biztonsági mentések mind olyan dolgok, amiket bele kell kalkulálni a foglalásba.

Kezdőként igen sokat számít a tárhelyünk adminisztrációs felületének típusa. A cPanel könnyen kezelhető, felhasználóbarát és mindent tartalmaz, amire szükségünk lehet, így ha módunk van rá olyan tárhelyet válasszunk, ami cPanel felülettel rendelkezik.

A legtöbb szolgáltató készít automatikus (általában 24 óránkénti) biztonsági mentést a tárolt weboldalakról. Ez nagyon fontos és igen hasznos, hiszen egy adatvesztés vagy malware fertőzés esetén vissza tudjuk állítani a korábbi állapotot. Bérlés előtt érdeklődjünk erről és azt is tudakoljuk meg, hogy mennyi ideig áll rendelkezésre a biztonsági mentés és hogy egyszerre hány darabot tárolnak. Sok esetben az adminisztrációs felületen mi is láthatjuk/kezelhetjük/visszaállíthatjuk a biztonsági mentéseket.

Webshopok esetén szükséges lehet a fix IP cím és az SSL tanúsítvány megrendelése is a tárhely mellé (ezek nem járnak alapesetben). A szolgáltató ezekben is tud segíteni, de nem mindegy milyen áron, ezért megrendelés előtt ennek is utána kell nézni, amennyiben szükségesek az előbbiek.

Olcsó húsnak híg a leve, az ingyen tárhellyel pedig csak bajunk lesz! Kerüljük el őket nagy ívben. Csábítóak tudnak lenni, de lassúak, elavultak, problémásak és könnyen fel is törhetők. Szinte minden korlátozott, általában tele vannak pakolva reklámokkal és csak dühöngeni fogunk miattuk. Ne sajnáljuk azt a pár ezer forintot egy minőségi, prémium tárhelyre, ahol a support is gyorsan a rendelkezésünkre áll, ha elakadunk.

Ha mindenképpen a WordPress a szívünk vágya, de nem akarunk tárhelyet vásárolni, akkor érdemes lehet kipróbálni az ingyenes WordPress.com szolgáltatást. Ez némileg korlátozottabb ugyan, mint a letölthető és telepíthető WordPress, de itt is használhatunk néhány engedélyezett plugint és sablont és akár saját regisztrált domaint is rendelhetünk a blogunk alá. Egyedi módosításokat, bővítményeket és funkciókat itt nem tudunk integrálni, a lehetőségeink is sokkal szűkebbek, de blogolási célra vagy nagyon egyszerű weboldalak létrehozására ez is alkalmas lehet. Költségek nélkül.

Ha tetszik, mutasd meg másoknak is: